Jellemzői: Könnyen felismerhető igen hosszúra nyúlt, szürke tönkjéről, amely apró fekete pikkelyektől érdes. Kalapja félgömb alakú, domború. Színe világos- vagy sötétbarna, gyakran fehéres, sárgás, szürkés- vagy feketésbarna. Felülete sima, kissé tapadós. Bőre a kalap szélén többnyire túl ér, a kalap húsáról nem húzható le.
Termőrétege csöves, jellegzetesen világosszürke, idős korban barnásszürke, sötétszürke. Likacsai aprók. Aránylag vastag termőrétege a kalap húsáról könnyen leválasztható.
Tönkje hosszúra nyúlt, felfelé kissé vékonyodó. Színe szürke, és a felületét kiálló feketés pikkelyek borítják, ettől a felülete érdes, mint a fareszelő. A pikkelyek olykor hosszanti sorokban rendeződtek.
Húsa a kalapban igen vastag és puha, a tönkben viszont kemény. Színe szürke, megtörve vagy elvágva sötétedik, kékes, lilás, végül feketés lesz. Főzve és szárítva megfeketedik.
Íze és szaga enyhén kellemes, nem jellegzetes.
Előfordulása:
Különféle lombos erdők talaján, nyíltabb füves részeken, főleg nyírfák és gyertyánfák alatt, helyenként igen gyakori. Nyáron és ősszel nagyobb mennyiségben is gyűjthető, eléggé közismert, jó, ehető gomba.
Hasonló fajták:
A barna érdestinóru igen könnyen felismerhető hosszúra nyúlt, szürke, fekete pikkelyektől érdes tönkjéről, valamint a többi tinórutól elütő színű, szürke termőrétegéről. Húsának feketedése is éppen a jól ehető tulajdonságát jelzi. "Hozzá hasonló mérgező gomba nincsen"! Ugyancsak jó, ehető gomba a vele rokon "vörös érdestinóru", amelynek a kalapja élénk rozsdavörös színű. Ez a fajta főleg az alföldi erdőkben és fasorokban, a nyárfák alatt, helyenként olykor tömegesen terem.
